Alice gondolatai:
Térdemre rogyok és előrezuhanok. A kezeimmel épphogy csak megtudom akadályozni ,hogy arccal érkezzek a földre. Elterülök. Elhagyott minden erőm.Levegőért kapkodok az egész testem remeg.Félek ,nem merek mozogni. Érzem ,hogy valaki ráül a hátamra és megragadva a hajamat felhúzza a fejem. Összeszorítom a fogam a könnyeim pedig elkezdenek kicsordulni.
~Miért nem tudnak békén hagyni? Tegnap volt a temetés...
-Nem akarok emlékezni.-felbőgök erre még jobban meghúzzák a hajamat.- Nem...bírom...tovább...-hallom ahogy a szívverésem egyre gyorsabb lesz. Az ereimben folyó vér is egyre felforrósodik.
-Örökké kínlódni fogsz.- suttogta a rajtam ülő lány a fülembe. Az alkalmat kihasználva lefejeltem ,amitől leengedte a védelmét és ledobtam magamról.
-Átkozott! Ezért még megveretlek! -szitkozódott miközben az orrából ömlő vért próbálta visszatartani. A falnak támaszkodtam, időbe telt mire annyira összeszedtem magam ,hogy elrohanjak a helyszínről. Kirohantam a lányöltözőből ,végig az egész folyosón. Az iskola kijáratát úgy téptem fel mint egy eszelős. Azt éreztem ha tovább maradok itt megfulladok. Szerencsére ez volt az utolsó napom ebben az iskolában.Mondanom se kell. Vissza se néztem.
Megérkeztem a panelhoz ahol laktunk de a könnyeim nem akartak elállni.Ezért nem haza , hanem a tetőre mentem.Ott leültem és szakadatlanul zokogtam...
Lassan kinyitom szemeim és körülnézek a szobámban.
-Hála az égnek. -sóhajtottam megkönnyebbülten. - Csak álom volt. Csak álom volt..Most csak álom volt... Habár régen megtörtént. -fordultam egyet az ágyban és az arcomon egy könny futott végig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése