2.Fejezet 1.Oldal

Alice gondolatai:

Éppen a kertünkben játszadozó szomszéd kiscicáit készültem lefotózni mikor megcsörrent a telefonom.
-Apa..-motyogtam elhalkultan majd megnyomtam a zöld gombot. -Szia! -ismét előkerült a tipikus maszk ami állboldogságot mutat a nézőközönség felé. Mióta elváltak a szüleim egyre többféle maszkot kellett kialakítanom és színésziesen eljátszanom. Ez kezdetben nem zavart, de manapság már annyira hozzájuk szoktam ,hogy egyszerűen nehezen tudok megnyílni mások előtt.Hogy lehet ez? Miért? A válasz egyszerű. Félek..De mitől? Miért félsz? Az utolsó kérdést állandóan felteszem magamnak, ám sosem találom rá a megoldást..
-Hello! - köszönt vissza apám.-Bocs ,hogy nem tudtunk sokat beszélni tegnap. Épp lent vagyunk Szegeden.-újságolta boldog hangnemben és még azt is hozzátette ,hogy valójában Törökországba mennek egy turistabusszal.
- Hogy micsoda? -lepődtem meg. -De hiszen tegnap még be...vás..árol..ni...ment...És nem mondott erről semmit.Csak gyorsan lelépett amikor a barátnője hívta...-gondoltam, miközben hallgattam a monológját mostohaanyám frusztráló kacagását lehetett hallani a háttérben. Szerencsétlennek éreztem magam.Az ajkaimat harapdáltam majd szívogattam a kicsorduló vért. Eszembe jutott mindenki. Miszerint én sosem fogom hátrahagyni az apámat. Nem fogok összeveszni vele. Holott megérdemelné. Semmit nem kérek tőle. Hülyét csinál belőlem.Ezekre a gondolatokra előbukkant a monoton hangú, kimért és nyugodt én.
-De jó neked...-tartottam egy kis szünetet.- De én milyen régen voltam nyaralni. -kis szomorúság is keveredett a hangomba. Engem sosem hív sehová. Pedig én a vére vagyok, mégis úgy érzem ,hogy bármelyik percben lemond rólam és soha többé nem látom. Úgy irigylem azokat akik ezzel nem törődve hátat-fordítanak egy ilyennek. Én miért nem tudok?
Éreztétek már úgy ,hogy legszívesebben feladnátok eddigi életeteket, megszakítanátok minden kapcsolatot mindenkivel és elmennétek messzire?Futnátok de nem tudtok. Én szívem szerint úgy érzem magam mint egy leláncolt farkas aki minden teliholdkor a szabadságért vonyít.Mennék is de közben maradnék. Bent vagyok egy veremben és a fényt egyre gyorsabban felfalja a sötétség. Közben pedig a lelki szemeim előtt újból és újból felmerül ugyanaz a gondolat...Miért félsz?